| Általános leírása: Az angol bulldog megítélése napjainkban eléggé ellentmondásos. Az eltérő vélemények azonban inkább a küllemére vonatkoznak. A jellemét, karakterét, tulajdonságait a szakemberek általában nagynak tartják.
Az angolok nemzeti kutyája, amely lényeges szerepet játszott számos fajta kialakulásában, így a boxer, a bullterrier, a boston terrier, a francia bulldog és a bullmastiffok ereiben is csörgdezik ősi bulldogvér.
Legalább kétezer esztendőre nyúlik vissza a fajta története. Igaz, mára annyira átalakult, hogy komoly képzelőerővel kell rendelkeznie annak, aki az idomtalan fejű, rövid, görbe lábú lihegő, fújtató kutyákban a régmúlt idők kegyetlen, véres viadalainak, -vadászatainak főszereplőjét kívánja felfedezni.
Már az i.e. 2283-2150-ből találtak olyan feliratos képet, amelyen bulldogfejű kutyát örökített meg valamely ismeretlen művész. Hasonló ábrázolásokat bukkantak az i.e. VII. századból származó ninvei relifen. A koponyaleletek azt tanúsítják, hogy a cimberek az I. században ilyen típusú kutyákat vittek magukkal hadjárataikra.
A bulldogok ősei idővel a cirkuszokban bukkantak fel, és véres csatákat vívtak különböző állatokkal a szűk porondon, ahol elsősorban a gyorsaság és a fordulékonyság érvénysült. Valószínűleg ez volt az első lépés a zsugorításukban. A bulldog elnevezést egyébként a XV. században kezdték használni, a XVII. században pedig már határozottan elkülönült ez a típus a mastifftól.
Cromwell idejében rendkívül népszerű volt a szigetországban a bikaviadal és a medvevadászat, amelyek főszereplői igen gyakran voltak a bulldogok. A küzdelembe nevükhöz méltó szívossággal vetették bele magukat. A bulldogok azonban nem csak más állatok ellen küzdöttek, hanem más kutyafajták ellen is fel kellett venniük a küzdelmet. Az állatviadalokat azonban a XIX. század 30-as éveiben betiltották Angliában. A szegénynegyedekben rendezett illegális viadalokon a minden eddiginél vérmesebb keverék fajták kerekedtek a korábban megbecsült buldogok fölé. A fajta így komoly veszélybe került, hiszen viadorebeket tartó városiak mellőzni kezdték tenyésztésüket, és csak elszórva, a vidéki birtokokon, mészárszékeken maradtak az eredeti vérvonallal rendelkező bulldogok. Az úri rendezőség és közönség a vad természetű viadorebekre kifejezett ellenszenvvel tekintett, és az akkoriban gyorsan népszerűvé váló kiállításokról gyakran egyszerűen kitiltották a bulldogokat. Mindez azzal járt, hogy tenyésztésük új irányt vett, a kutya méretét csökkenteni igyekeztek, ennek során például a mopsszal keresztezték. Ennek a keresztezésnek köszönhető a hosszú farok eltűnése, amely helyett felbukkant és hamar általánossá vált a mopsz vicces, dugóhúzó formájú farka. Emellett a kutyák érdekes ismertetőjegyeinek eltúlzása élvezett prioritást a polgári közönség igényeinek megfelelő külsejű fajták megteremtése érdekében. Mindez azzal járt, hogy a tenyésztők ezeket az erős, szívós, bátor, rettenthetetlen harci szellemű ebeket saját karikatúrájukká alakították át. Az "újfajta" bulldog tömzsi, hordószerű testének, aránytalanul nagy és széles fejének, egyáltalán, egész mulatságos megjelenésének - és nem utolsósorban az eredeti bulldogénál jóval nyugodtabb vérmérsékletének - köszönhetően hamarosan hihetetlenül népszerűvé vált. 1875 áprilisában a londoni Blue Post Inn-ben megalakult az új típus rajongóinak első szervezete, a The Buldog Club Inc., majd ebből 1892-ben létrehozták a British Buldog Club-ot, amely a világ legrégebbi fajtaklubja.
A fajta első "hivatalos" standardja a "The Country" című lapban került publikálásra még az alakulás évében, majd végső formájában Vero Shaw "The Book of the Dog" című könyvében (1879) jelent meg, Jacob Lamphier összeállításában, aki sokat átvett az első standardból, a "Philo-Kuon"-ból (1865). Érdekesség: a fajta standardja tulajdonképpen azóta változatlan, amire a szigetországi buldogosok roppant büszkék. Ugyancsak fontos hagyomány, hogy egyesületükben az éves díj a megalakulás óta változatlanul 1 font.
| | |