|
„A paraszt számára akkor jó egy kutya, ha az éber és erõs, de anélkül, hogy hamis lenne. Amikor a gazdája kimegy a házból, a lábánál követi, amikor pedig szekéren hajt, a két hátsó kerék; között szalad, nem pedig a kultúrnövényeket töri össze. Szükség esetén megvédi a gazdáját, a földeken hagyott tárgyakat õrzi. Nem hajtja a vadakat, nyugton hagyja a macskákat és a tyúkokat, nem csavarog el. Hegyes-dombos vidékeken az a fontos, hogy mennyire tudja õrizni és terelni az állatokat, sík vidékeken pedig az igavonó szolgálatait becsülik."
Fajtatörténet
A fajtatisztán tenyésztett berni, ahogyan mi azt ma ismerjük, körülbelül egy évszázada létezik. A tudatos tenyésztést a századfordulón kezdték meg, azokból a svájci, Alpok között élõ, Bern környéki parasztkutyákból, melyek már évszázadok óta segítették a parasztgazdaságok életét.
Ezeket a kutyákat akkor még „Dürrbachi"-nak nevezték, és a három szín legkülönbözõbb színösszetételében fordultak elõ.
Berni pásztor anno1914
Az 1830-as években fellendült a fajtatiszta kutyák tenyésztése és a bernáthegyi, illetve más fajták egyre inkább kiszorították a helyi közönséges parasztkutyákat, egész addig, míg rá nem jöttek, hogy ezek pótolhatatlanok. Néhány távolabb esõ völgyben azonban még megvoltak, mégpedig romlatlanul, tiszta fajtaként.
Az 1900-as évek elejétõl már kiállításokon is részt vettek. Egy ilyen kiállításon találkozott a fajtával Albert Heim, zürichi professzor, újfunlanditenyésztõ is. Mint elismert szaktekintély és mint kiállítási bíró, sokat tett a fajtáért, a tenyésztõk vele együtt tették meg a fajtajavítás elsõ lépéseit.
A fajta hivatalosan 1904-tõl létezik, ekkor jegyezték be a Svájci Kutyatörzskönyvbe az elsõ „Dürrbachi" kutyákat. Néhány évvel késõbb aztán a fajtát - Albert Heim javaslatára - Berner Sennenhundnak nevezték el. És mint keresztapának, mi volt a véleménye a bernirõl? „Az a Berner Sennenhund, amellyel sokat foglalkoznak, intelligenciájával és barátságosságával sok minden olyan dolgot is megtanul, ami nincs benne a régi „parasztprogramban". Nagyon figyelmesek, mindenre ügyelnek, a legmagasabb intelligenciát és megfontoltságot bizonyítják. Élénkek, mozgékonyak, ragaszkodóak, szeretetre méltóak, hûségesek, és mint minden pásztorkutyából, hiányzik belõlük mindenféle álnokság. Merészek, nem félnek, de nem verekedõsek."
A kutyák értékét évszázadokon keresztül kizárólag a használhatóságuk határozta meg. Nem számított, hogy milyen volt a színük, a rajzolatuk, egyetlen szempont volt: a használhatóság. Ennek vetettek alá mindent, és a szigorú szelekciónak köszönhetõen a fontos tulajdonságok egyre mélyebben rögzõdtek a fajtában. A fajta még ma is õrzi a jó parasztkutya jellemzõit. Területét, gazdáját ösztönösen védi, erre nem kell tanítani. Ha idegen érkezik a házhoz, figyeli , hogyan fogadja a gazda és ennek megfelelõen reagál õ is. Nem ugatós vagy vad, de határozott és félelmet nem ismer. Nem egygazdás, inkább igazi családi kutya, aki szereti a társaságot, szeret mindig ott lenni, ahol történik valami. A harmonikus külsõt, a szép szõrzetet, a szabályos, szimmetrikus eloszlású rajzolatot és a szép árnyalatú színeket már tudatosan alakították a tenyésztõk.
A mai berni
Manapság a bernit legtöbben társként, hobbikutyaként tartják. Fontos azonban, hogy a - mára munkanélkülivé vált - kutyának megfelelõ elfoglaltságot biztosítsunk, és némileg pótoljuk az egykori házõrzõ, hajtó- és vontatókutya sokrétû feladatkörét. Nem élhet unalmas, egyhangú életet, és ehhez nyújthatunk neki segítséget azzal, ha hagyjuk, hogy része legyen a család életének, akár kirándulások vagy nyaralások alkalmával. A mai rohanó világban életünket úgy kell szerveznünk, hogy szabadidõnk nagy részét megpróbáljuk családunkkal tölteni, melynek a bernink is tagja.
A berni Magyarországon
A fajta elsõ példánya Magyarországra 1972-ben került Hegedûs Csaba fajtahonosító jóvoltából, de igazán az utóbbi években nõtt meg iránta jelentõsen az érdeklõdés. Már Magyarországon is megtalálta méltó helyét, mely megilleti õt a kutyatársadalomban. Nagy felelõsség hárul a tenyésztõkre, mint az egyre divatosabb fajtáknál általában, ne romoljon le az állomány. Megõrizze jellegét, azt az évtizedek alatt kialakult „mítoszát", mely szerint ha kell a gyerek nevelõje, ha kell kertõr, ha kell játszótárs és ha szükség van rá, igavonóvá válik, egyszóval õ a család mindenese.
Mielõtt magunkhoz veszünk egy berni kölyköt, alaposan végig kell gondolnunk, mire is van szükségünk. Ha „csak" egy kutyát szeretnénk, vagy egy mutatós kerti díszt, vagy egy kennellakót, akkor válasszunk más fajtát, – sõt ne kutyát, hanem kerti törpét keressünk magunknak –, mert erre a berni nem alkalmas. Soha ne felejtsük el, hogy döntésünk 10-12 évre szól, és ha nem voltunk elég körültekintõek, annak a kutya látja a legnagyobb kárát.
Svájcban a fajta õshazájában és minden országban, ahol magas szinten folyik a kutyatenyésztés, a tenyésztõk a szépség mellett igen nagy figyelmet fordítanak a kutyák egészségére és jellemére. Ennek jelentõségét könnyen beláthatjuk, ha belegondolunk, hogy a mindennapi együttélés folyamán ezek sokkal fontosabbak, mint a szépség. A tenyésztõ és a kölyök kiválasztásánál ezeket a szempontokat ajánlatos figyelembe venni. Egészségesek-e a szülõkû A problémákat a kölykök örökölhetik a szüleiktõl.
Együttélés a bernivel
Ennek a kutyának van lelke, és a kutya gazda kapcsolat akkor lesz igazán harmonikus, ha berninket nem mint „csak egy kutyát" kezeljük, hanem rá mint társra, családtagra tekintünk. És befejezésül újra Albert Heim professzort idézzük: „A kutya az, amit az ember csinál belõle. Esetleges hibáiban inkább saját hibáink ismerhetõk fel, semmint a vele született rossz tulajdonságok."
| |