Kinológiai zseni - A border collie

Több mint háromszáz kutyafajta létezik napjainkban, s mindegyiknek megvan a maga rajongótábora. De még a legszenvedélyesebb terriertenyésztõ vagy vizslatartó is elismeri, hogy napjaink legintelligensebb fajtája a border collie. Többen is próbálkoztak kutya IQ-tesztek készítésével, s bár a módszerek különböznek, a gyôztes fajta mindig ez a csodálatos pásztorkutya volt. Szülõföldjén, az angol-skót határvidéken jelenleg is igen kedvelt és elterjedt munkakutya. Az állomány itt meglepô módon egységes, holott sok kutya még mindig nem rendelkezik törzskönyvvel. Hivatalosan ugyanis igen fiatal fajtáról van szó, a Kennel Club csupán 1980-ban fogadta el a border collie standard-et. Talán ennek is köszönhetô, hogy a fajta még nem sokat veszített nagyszerû képességeibôl.

A domesztikált kutya kialakulásának pontos körülményeit ugyan soha nem fogjuk megismerni, egy azonban biztos: a vadászat mellett a nyájak ôrzése és irányítása volt a Canis Familiaris ôsi, ember kijelölte feladata. A kecske- és juhnyájak illetve marhacsordák bibliai idôk óta a gazdagság jelképei, mozgatásuk és védelmük elképzelhetetlen lett volna kutyák nélkül. A brit szigeteken a rómaiak honosították meg a birkatartást, s a különbözô kelta klánoknak már megvolt a maga jellegzetes pásztorkutya-típusa, melyek kialakulási helyükrôl kapták nevüket. A collie szót a skót dialektus használta a pásztorkutya megnevezésére. A XV–XVI. században számtalan háború dúlt Angliában, s a seregek táplálására egyre nagyobb birka- és kecskenyájakra volt szükség, ezzel párhuzamosan fejlôdött a gyapjúipar, így a nyájak látványosan gyarapodtak. A tulajdonos érdeke természetesen az volt, hogy állatai minél jobb kondícióban legyenek, hogy kielégíthesse a piac igényeit. Olyan kutyára volt szükség, mely nem tesz kárt a jószágban, engedelmes, gyors, sôt a zord skót idôjárást is elviseli. A juhászok a teljesítmény alapján, szigorúan szelektálták kutyáikat.

Egyes források szerint 1873-ban rendezték az elsô nyájterelôversenyt, hogy a juhászok összemérhessék kutyáik tudását. Más mûvek R.J. Lloyd Price-t tartják a terelôversenyek megteremtôjének. Price 1876-ban 100 vad walesi birkát szállított a londoni Alexandra Palotába, ahol a nyájat kettéválasztották, néhány állatot a park egy távoli sarkába vitték, majd elengedték, s a kutyáknak a park közepén álló, kicsiny karámba kellett a jószágokat beterelni. A „Live Stock Journal” szuperlatívuszokban írt a kézjelekre és füttyszavakra dolgozó kutyák csodálatos intelligenciájáról. Napjainkban évente több száz terelôversenyt rendeznek Nagy-Britanniában, hogy megôrizzék a border collie csodálatos képességeit és kiválasszák a legjobb kutyákat.

Thomas Bewick 1800-as évek elejérôl származó, „The History of Quadrupeds” (A négylábúak eredete) c. mûvében az egyik fametszeten a border collie rövid és hosszúszôrû változata látható, alig különbözve a mai egyedektôl. Robert Burns skót költô pedig egyik versében kiválóan írja le a border collie jellegzetességeit. 1860-ban, minden idôk második angol kutyakiállításán, a Birmingham Dog Society rendezvényén a borderek a „skót pásztorkutyák” kategóriában szerepeltek. Nem sokkal ezután Viktória királynô egy utazás során meglátja élete elsô collie-ját, és a fajta lelkes hívévé válik. És ez az a pont, ahol a modern collie és a régi típust megôrzô munkakutya, vagyis a border collie útjai kettéválnak. A border collie azóta is alig változott, míg a collie azaz a skót juhászkutya azzá vált, ami. Hogy melyik fajta járt szerencsésebben, a királynôi kegyeket élvezô, vagy a dolgos munkakutya, ki-ki döntse el maga. De talán nem véletlen, hogy az angol agility válogatott maxi csapata egytôl egyik border collie-kból áll. (A szigorú karantén szabályok megváltoztatásának köszönhetôen idén elsô alkalommal vesz részt az angol agility csapat az FCI világbajnokságán. A szerk.)

Hans Räber svájci kinológus beszámolója szerint bár az Anglia és Skócia között fekvô, névadó Border Country számtalan terrierfajta ôshazája is, mégis csupán border collie-kat látni nagy számban. Messze a leggyakoribb eb a környéken, és az aktívan dolgozó munkakutyák megjelenése feltûnôen egységes. Egyforma a méretük, színük, legtöbbjük fekete-fehér, elvétve látni csak tricolor vagy barna-fehér példányokat. Legtöbbjüknek feláll a füle. Jellegzetes lopakodó mozgásuk inkább macskára emlékeztet mint kutyára. Itt a border collie még mindig a birkatenyésztôk igazi munkakutyája. Szükség is van a tudásukra, hiszen gyakoriak az 1000–1500 fôs hatalmas nyájak. Ki más tudná a karámba terelni a szétszóródott állatokat, mint egy jó pásztorkutya? A kutyák gyakran párban dolgoznak, mély csendben, a zsákmányára vadászó ragadozóhoz hasonlatosan lopakodnak a nyáj körül vagy éppen villámként cikáznak körbe-körbe. Sokukat csupán füttyentéssel irányítanak. Nem véletlenül hívják a bordereket „szemkutyának” is, hiszen csupán átható tekintetükkel képesek uralni és irányítani a nyájat.

A Border Country juhászai 1906-ban hozták létre a Nemzetközi Juhászkutya Társaságot (International Sheepdog Society), mely napjainkban is mûködik. Céljuk a border collie rendkívüli képességeinek megôrzése és fejlesztése. Az ISDS 1955-tôl vezeti saját törzskönyvét, a pásztorok kutyáit sokáig „dolgozó pásztorkutyaként” (working sheepdog) regisztrálták, csupán a szôrzet minôségében tettek különbséget, mely rövid, hosszú vagy szakállas (bearded) volt. Mr. Reid, a társaság elsô titkára adta 1976-ban a border collie nevet a fajtának, hiszen a legjobb kutyák az angol-skót határvidékrôl származtak, és mivel Reid maga is skót volt, természetesen a collie nevet és nem a sheepdog elnevezést használta.

Míg csupán munkára tenyésztettek és szelektáltak a fajtát, nem volt szükség hivatalos fajtaleírásra. Az idôk azonban megváltoztak, a fajta intelligenciája és ösztönös munkája nemcsak a pásztorokat nyûgözte le, így a borderek iránti kereslet egyre nagyobb lett, s a farmerek minden maradék kölyköt el tudtak adni.

A második világháború után kezdôdött a munkaversenyek (obedience) népszerûsége, ahol persze a border colliek vitték el a pálmát. Azonban ezek a rendezvények a Kennel Club égisze alatt zajlottak, így valamilyen módon regisztrálni kellett a kutyákat. 1960-ban, hosszas tárgyalások után a Kennel Club úgy határozott, hogy csak azokat a kutyákat regisztrálja border collieként, melyek már szerepelnek az ISDS törzskönyvében, de ezeket az egyedeket is csupán az ún. obedience nyilvántartásba veszi fel. Az ISDS regisztrációs szám nélküli kutyákat csak „working collie” vagy „working sheepdog”-ként veszi fel nyilvántartásába.

Sok farmer nem regisztráltatta kutyáit, többek között azért, mert ehhez ISDS tagnak kellett lenni, s a tagdíjra csak abban az esetben áldoztak, ha a társaság terelôversenyein részt kívántak venni.

Ezért az ISDS, hogy ne veszítse el a kiváló munkavonalakat, felnôtt kutyákat is regisztrált, ha azok elvégeztek egy adott terelôvizsgát. A szabályzat ugyan ezt csak akkor engedélyezte, ha az érintett kutya szülei már regisztrálva voltak, de errôl a legtöbb esetben elfeledkeztek.

Miközben az ISDS és a Kennel Club a border collie „hivatalossá tételének” feltételein alkudozott, az az érdekes helyzet állt elô, hogy Ausztrália 1963-ban már rendelkezett saját border collie standarddel, sôt hivatalos kiállítási címet, Challange Certificate-t is kiadott a fajtában.

Harry Glover, ismert nemzetközi bíró elhatározta, hogy kezébe veszi az irányítást és megszünteti ezt a felemás helyzetet. Segítségével megalakult a Border Collie Club of Great Britain-t, a Kennel Club ugyanis csak akkor ismerhet el egy új fajtát hivatalosan, ha azt egy specialista klub kérvényezi, beadványához egy fajtastandardet is mellékelve. Sokan úgy gondolták, mindez az ISDS feladata lenne, ôk azonban kutyáikat „Working sheepdog” néven törzskönyvezték. 1979-ben alakult még egy újabb fajtaklub, a Southern Border Collie Club, s ekkor a Kennel Club mindhárom társaság képviselôjét összehívta, hogy jussanak közös nevezôre a fajtaleírást és egyéb fontos kérdéseket illetôen.

Így végül rendezôdött a helyzet, megszületett a régi-új fajta, border collie néven. A három klub ülése után, 1980 októberében elfogadták a hivatalos fajtaleírást és 1982-ban, a Cruft’s kiállításon kiadták az elsô CC címeket is a fajtának. A megtisztelô feladatra Glovert akarták felkérni, de betegsége miatt Mrs. C. Sutton-nak kellett helyettesítenie, aki az elsô CC címet kanoknál a Tilehouse Cassius of Beagold nevû kutyának adta, míg a szukáknál Tracelyn Gal-nek. Mindkét kutya késôbb Show Champion lett, mégpedig 1982. július 16-án, a Malvern-ben rendezett National Working Breeds Championship Show-n szerezve meg a szükséges harmadik CC címet.

Annak érdekében, hogy a fajta tenyésztése ne csupán küllemi szelekció alapján történhessen, csak az a border collie viselheti a Show Champion címet, mely pásztorkutyaként is bizonyít, vagyis elvégez egy meghatározott munkavizsgát.

Az elsô Show Champion kan, Tilehouse Cassius tenyésztôje, Iris Combe azzal az elhatározással kezdett border colliekat tenyészteni, hogy a fajta ösztönös képességeit szép külsôvel ötvözze. Évekig járt pásztorkutya versenyekre és vásárokra, számtalan törzskönyvet tanulmányozott, míg megtalálta azokat a vonalakat, melyeket egyesíteni akart elképzelése megvalósításához. Bár saját magának is voltak kutyái, de nem törzskönyvezett egyedek, és a pillanatnyi helyzetben sajnos a regisztráció volt döntô, nem a kutya munkaképessége, tehát ISDS-regisztrált kutyákat kellett szereznie. Elképzeléseit feltárta Barbara Houseman, az ISDS elsô nôi vezetôségi tagja elôtt, aki elmondta, hogy Will és Barbara Carpenternek éppen egy olyan alma van, ami Combe-nak kellene, csak nem biztos, hogy Carpenterék adnak is neki kölyköt. Nagy izgalmak és félelmek közepette látogatott el Iris Combe Carpenterék farmjára, Gloucestershire-be. A kutyák és gazdáik egyaránt szívélyesen üdvözölték, de Will mégsem akart neki kölyköt eladni, szerencsére Barbara, aki tisztában volt a fajta pillanatnyi bonyolult helyzetével (regisztrációs problémák, stb.) rábírta egy tricolor kölyök eladására: ô volt Brocken Sweep. A megfelelô szuka a fekete-fehér Fly lett, George Lloyd tenyészetébôl. Ôt is Barbara segítségével sikerült megvenni. Tilehouse Cassius, az elsô Show Champion kan ebbôl a párosításból származott, s három másik alomtestvére szintén Show Champion lett. Bár a tenyésztônô kennelében még számtalan Show Champion border collie született, s hiába kellett munkavizsgát is tenniük e cím megszerzéséhez, Iris Combe még mindig azt a nézetet vallja, hogy a fajta igazi királya vagy királynôje mindig az a kutya, aki eredeti feladatának olyan kiválóan tesz eleget, hogy elnyeri a legjobb terelôkutyának járó kék szalagot, a Supreme Sheepdog Champion cím jelképét.

Az Egyesült Államokban 1995. október. 1-én ismerték el teljes jogú, hivatalos fajtaként, s Magyarországra ebben az évben érkezett az elsô két border collie szuka, majd 1996-ban az elsô kan. Pillanatnyilag kb. 150 fôs a magyar állomány, mely sem küllemre, sem viselkedésre nem egységes, de azért vannak szép és jó képességû kutyáink. A border collie állomány egyetlen országban sem nevezhetô egységesnek. Nagyon eltérô lehet például a kutyák mérete, hiszen néhány centinél sokkal fontosabb a terelô ösztön megléte. Természetesen senkitôl sem várható el, hogy birkanyájat tartson otthon, de például az Angol Pásztorkutya Klub rendszeresen rendez képességvizsgákat és terelôversenyeket, és minden érdeklôdônek lehetôséget nyújt arra, hogy kipróbálja kutyája képességeit, illetve segítséget nyújt a kiképzésben és gyakorlásban. Olyan kennel is létezik Magyarországon – a Forestry Farm, ahol az Angliából érkezett MET 1-es törzskönyvi számú border collie is él –, ahol a kutyák nap mint nap eredeti munkájukat végzik, s nemcsak juhokat vagy pulykákat terelnek, hanem elsôsorban szarvasmarhákkal dolgoznak. A terelés mellett agility-ben is a border collie a „király”: mondani sem kell, hogy 2000-ben a francia Christine Charpentier egy border collie-val lett világbajnok…

Kép és szöveg: Eifert Anna

ISDS avagy az igazi border collie

Az intelligencia mibenlétének pontos meghatározása a beszédre képtelen állatoknál még nehezebb, mint az embernél. De bármit is értsünk alatta, legtöbbször a border collie-t nevezik a legintelligensebb kutyafajtának. Juhászkutyaként világszerte ismert és kedvelt, egyre több kutyás sportágban veszi át a vezető szerepet, agility-ben pedig minden kétséget kizárólag egyeduralkodó: az utolsó négy világbajnokságot border collie nyerte maxi kategóriában. De például mentő- és kábítószer-kereső kutyaként is kiváló teljesítményt nyújtanak a fajta képviselői. Vajon mi lehet „BC ügynök" titka?

Századokkal az ipari forradalom előtt, Nagy-Britannia jóléte a gyapjúra épült. Domesztikált juhokat már a neolitikumban terelt az ember, juhászkutyák segítségével. A brit szigetekre a rómaiakkal is érkeztek juhok és terelőkutyák. John Caius az 1500-as években már említi a „shepherd’s dogge-t". Az angliai kutyákról szóló könyve, a „De Canibus Britannicus" valószínűleg a legrégibb írásos emlék arról, hogyan dolgoztak a brit juhászkutyák. James Hogg (1772-1835) szerint – aki nemcsak juhász, de költő is volt – juhászkutyák nélkül Anglia és Skócia hegyes-völgyes vidéke egy fabatkát sem érne: „Több kézre lenne szükség a nyájak irányításához és piacra hajtásához, mint amennyit el lehetne tartani az egész nyereségből."

A múltban a juhászkutyák jobban különböztek egymástól, mint napjainkban. Szinte annyi munkakutya-típus volt, ahány juhfajta. A legtöbb brit juhászkutya-változat azonban kihalt, többek között akkor, amikor a juhokat és a marhákat már nem lábon hajtották a piacra, hanem vonattal, majd később kamionokkal szállították. Így már nem volt szükség az erős hajtóösztönnel rendelkező, kemény kutyákra, melyek képesek voltak hatalmas csordákat nagy távolságokra hajtani.

A ma is létező juhászkutya-fajták közül egyedül a border collie őrizte meg kiváló szellemi képességeit. A skót juhászkutyáról vagy, mondjuk, a bobtail-ről ma már egyáltalán nem gondolnánk, hogy bármiféle szellemi vagy fizikai munkavégzésre alkalmas lenne, legfeljebb pompás szőrzetüket csodáljuk meg a kiállításon.

A miértre a válasz roppant egyszerű: a border collie az egyetlen olyan fajta, melyet egészen az 1970-es évek végéig kizárólag munkakészsége alapján szelektáltak, sőt jelenleg is az állomány nagyrészét nem küllemre tenyésztik. Ezért ma még (!) a kedvencnek eladott, kiállítási szülőktől származó border collie-k is kiváló terelőösztönnel és nagyon jó temperamentummal rendelkeznek. Mindez elsősorban egyetlen Társaságnak, az 1906-ban alakult International Sheepdog Society-nak köszönhető (Nemzetközi Juhászkutya Társaság, röviden ISDS.)

Az első regisztrált juhászkutya-versenyt 1873-ban tartották Balában, Észak-Walesben. Minden bizonnyal azóta rendeznek terelőversenyeket Nagy-Britanniában, amióta mezőgazdasági kiállítások léteznek. De ez az első feljegyzett verseny azért különösen fontos, mert itt született a Társaság létrehozásának ötlete, melyre 1906-ban került sor. Az ISDS-t azzal a szándékkal alapították, hogy fokozzák a juhász és hivatása iránti érdeklődést és megbecsülést, illetve megkönnyítsék a jószág kezelését a juhászkutya-állomány minőségének javítása által. A Társaság fő célja ma is ugyanez, hiszen egy jó munkakutya nélkül a juhász munkája lehetetlen lenne, dombos és sík vidéken egyaránt. A brit mezőgazdaság óriási hálával tartozik ezeknek a keményen dolgozó négylábúaknak, vagyis ezeknek a kutyáknak a fejlődése egyben fontos gazdasági szempont is. Ezt megkönnyítendő, 1955-ben a Társaság létrehozta első törzskönyvét (Stud Book), melyben a pedigrék az 1900-as évek elejéig, egészen a híres Old Maid-ig nyúlnak vissza. Ma már évente több mint 6500 kölyköt regisztrálnak, és 2000-ben elérkeztek a 250 ezredik regisztrált kutyához. Az adatokat Mr. Norman Lorton vezetésével állítják össze, aki 2001-ben vette át a törzskönyv vezetését és felügyeletét (Chief Executive and Keeper of the Stud Book). Az ISDS törzskönyve a dolgozó juhászkutyák pedigréit illetően az elsődleges információforrás az egész világon. Felbecsülhetetlen segítség azoknak a lelkiismeretes tenyésztőknek, akik folytatni akarják a kiválóságra törkevést a dolgozó juhászkutyák tenyésztésében, és tudatában vannak, hogy a pedigrék kiemelt szerepet játszanak a tenyésztő munkájában és segítenek neki egyre jobb és jobb kutyákat létrehozni.

A juhnyájakért felelős emberek azért használnak juhászkutyákat, mert ők biztosítják a juhok gondos mozgatásának a legbiztonságosabb és leghatékonyabb módját egyik helyről a másikra. A juh nem fél a jól képzett juhászkutyától.

Az ISDS csak tagjai kutyáit regisztrálja, illetve jegyzi be a törzskönyvbe mint „working sheepdog"; a Társaság ugyanis fajtakérdésekkel nem foglalkozik. Náluk csak a kutya munkája, nem pedig külleme számít. Ha egy ISDS-kutyát gazdája kiállításon akar indítani, a Kennel Clubnál is regisztráltatnia kell kedvencét, ami border collie néven történik. A border collie nevet a Társaság első titkára, Mr. Reid találta ki. Reid skót volt, ezért magától értetődően a collie megnevezést használta, a border szó pedig annak a ténynek köszönhető, hogy az angol-skót határvidékről származtak a legjobb terelőkutyák.

A fajta egészen 1980-ig „megúszta" a hivatalos kinológia általi elismertetést. Hogy az idézőjeles kijelentést valójában mennyire komolyan kell venni, idézzük fel Lance Alderson, az ISDS akkori titkárának levelét, melyet 1976 júniusában intézett a tagsághoz. Az írás egésze nagyon tanulságos, de az első bekezdést különösen érdemes szó szerint idézni.

„Amikor ez a hírlevél elér Önökhöz, a border collie már minden bizonnyal a Kennel Club által elismert fajta, kiállítási célokra. A Társaság ezirányú kezdeményezései ellenére, és minden levél, petíció és folyamodvány ellenére, melyeket közvetlenül tagjaink intéztek a Kennel Club vezetőségéhez annak érdekében, hogy ne vegyék figyelembe a fajta elismertetése iránti kérelmet, a nyomás szemmel láthatólag ellenállhatatlan volt a Kennel Club felé azok részéről, akik azt az ellentétes álláspontot képviselik, hogy a border collie-nak kiállításokon kell szerepelnie. Így tehát az „elismertség" a küszöbön áll. A Társaság hálás a tagjainak és mindenkinek, aki síkra szállt a border collie-ért, és nagyon sajnálom, hogy nem szolgálhatok jobb hírekkel."

A levél további részében Lance Alderson egyebek között kifejti, hogy nem ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy az elismertség teljesen tönkre teszi majd a fajtát; szerinte ez csak azokra az egyedekre és vonalakra vonatkozik, melyek abba a „természetellenes szituációba" kerülnek, hogy kizárólag kiállítási győzelemre tenyésztik őket. Alderson úgy gondolta 1976-ban, hogy egyetlen juhász, farmer vagy sportoló sem fogja szukáját egy show-championhoz vinni fedeztetni, legalábbis ha potenciális munkakutyákat akar tenyészteni. Ezzel szemben jóval nagyobb esélyt látott arra, hogy – legalábbis kezdetben – a standard-et szem előtt tartó tenyésztők egy-egy csinosabb ISDS munkakutyához menjenek fedeztetni. Alderson feltételezte, hogy ketté fog válni a fajta; és amit 1976-ban jósolt, kevesebb, mint 30 év alatt valóra vált! Alderson azt írta, már akkoriban átlagosan napi négy telefonhívás érkezett az ISDS titkárságára olyanoktól, akik border collie-t szerettek volna kedvencnek, de lehetőleg nem munkavonalból. Hírlevelében úgy fogalmazott, hogy nyilván sokan várnak ugrásra készen a fajta elismerésére, a standard publikálására, hogy jól helyezkedhessenek a show border collie bizniszben, és jobbra-balra tenyésszenek olyan kutyákat, melyek csupán küllemükben emlékeztetnek a border collie-ra, és végrehajtsák azt a rombolást, amitől az ISDS tagjai olyannyira félnek. De az ISDS tenyésztő-tagjai, és csakis ők – zárta a titkár levelét –, biztosíthatják, hogy ez a rombolás a kiállítási színpad falai között maradjon bezárva, és ne szivároghasson be a dolgozó border collie világába.

A Kennel Club végül 1980-ban októberében fogadta el a border collie fajtaleírását (standard), így hivatalosan nagyon fiatal fajtáról van szó. Azonban már ez a néhány évtized is elég volt arra, hogy ez a fajta is kettéváljon kiállítási és munka típusra. Pedig aki kizárólag küllemi szempontok alapján tenyészti ezt a munkakutyát, és olyanoknak is ad kölyköt, akik nemhogy nem terelnek, de még nem is sportolnak kutyájukkal, azok bűnt követnek el a fajta ellen. Több mint háromszáz másik elismert fajta létezik, miért kell még a border collie-ból is küllemkutyát csinálni? Legalább egy igazi munkakutyát őrizzünk meg az utókornak!

Szemesnek áll a világ…

…tartja a mondás, és habár a border collie-t terelési stílusa miatt hívják „szemkutyának”, szemfülesnek is nyugodtan nevezhetjük, hiszen az egyik legjobb szellemi képességekkel rendelkező kutyafajta.
És tényleg övé a világ!

Ősrégi munkakutya, az intelligenciatesztek győztese, az agility versenyek sztárja, vérbeli terelőbajnok – a border collie-ról nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni. Nem véletlenül népszerű sportkutya világszerte.

Az ember egyik legősibb létfenntartó tevékenysége az állattartás, a kecske- és juhnyájak illetve marhacsordák bibliai idők óta a gazdagság jelképei. A háziállatok tömeges tartása kutyák nélkül elképzelhetetlen lett volna, így a brit szigeteken is nagyon hosszú múltra nyúlik vissza a pásztor- és juhászkutyák története. A különböző kelta klánoknak már megvolt a maga jellegzetes pásztorkutya-típusa, melyek kialakulási helyükről kapták nevüket. A collie szót a skót dialektus használta a pásztorkutya megnevezésére. A XV-XVI. században számtalan háború dúlt Angliában, és a seregek táplálására egyre nagyobb birka- és kecskenyájakra volt szükség, ezzel párhuzamosan erősödött a gyapjúipar is, így egyre több és nagyobb nyájakat lehetett látni. A tulajdonosok érdeke azt kívánta, hogy a jószágok minél jobb kondícióban legyenek, hogy kielégíthessék a piac igényeit. Olyan kutyára volt szükség, mely nem tesz kárt az állatokban, jól irányítható, gyors és fordulékony, ráadásul a zord skót időjárást is elviseli. A juhászok a munkakészség alapján szelektálták kutyáikat.

A border collie szülőföldjén, az angol-skót határvidéken még napjainkban is népszerű munkakutya. Hivatalosan igen fiatal fajtáról van szó. Míg csupán munkára tenyésztettek és szelektáltak a fajtát, nem volt szükség hivatalos fajtaleírásra. Az idők azonban megváltoztak, a fajta intelligenciája és ösztönös munkája nemcsak a pásztorokat nyűgözte le, így a borderek iránti kereslet egyre nagyobb lett, és a farmerek minden maradék kölyköt el tudtak adni a „civileknek”. A második világháború után kezdődött a munkaversenyek (obedience) népszerűsége, ahol persze a border colliek vitték el a pálmát. Azonban ezek a rendezvények a Kennel Club égisze alatt zajlottak, így valamilyen módon regisztrálni kellett a kutyákat. 1960-ban, hosszas tárgyalások után a Kennel Club úgy határozott, hogy csak azokat a kutyákat regisztrálja border collieként, melyek már szerepelnek az ISDS törzskönyvében, de ezeket az egyedeket is csupán az ún. obedience nyilvántartásba veszi fel. Az ISDS regisztrációs szám nélküli kutyákat csak „working collie”vagy „working sheepdog”-ként veszi fel nyilvántartásába. Nagyon sokan ellenezték ezt a döntést, de Whittaker kapitány, az ISDS elnöke, a vezetőséggel egyetértésben elfogadta ezt a határozatot, hogy megőrizze a társaság Kennel Clubbal fennálló jó viszonyát. Ez persze később számtalan problémát okozott.

Harry Glover, nemzetközi bíró elhatározta, hogy kezébe veszi az irányítást és megszünteti ezt a felemás helyzetet. Irányításával megalakult a Border Collie Club of Great Britain-t, mert a Kennel Club csak akkor ismerhet el egy új fajtát hivatalosan, ha azt egy specialista klub kérvényezi, beadványához egy fajtastandardet is mellékelve. Sokan úgy gondolták, mindez az ISDS feladata lenne, ők azonban kutyáikat „Working sheepdog”néven törzskönyvezték. 1979-ben alakult még egy újabb fajtaklub, a Southern Border Collie Club, és ekkor a Kennel Club mindhárom társaság képviselőjét összehívta, hogy közös nevezőre jussanak a fajtaleírást és egyéb fontos kérdéseket illetően. Így végül rendeződött a helyzet, megszületett a régi-új fajta fajta, border collie néven. A három klub ülése után, 1980 októberében elfogadták a hivatalos fajtaleírást és 1982-ban, a Crufts kiállításon kiadták az első CC címeket is a fajtának.

Ami az ISDS-t illeti, a Border Country juhászai 1906-ban hozták létre a Nemzetközi Juhászkutya Társaságot (International Sheepdog Society), mely napjainkban is működik. Céljuk a border collie rendkívüli képességeinek megőrzése és fejlesztése. Az ISDS 1955-től vezeti saját törzskönyvét, a pásztorok kutyáit sokáig „dolgozó pásztorkutyaként”(working sheepdog) regisztrálták, csupán a szőrzet minőségében tettek különbséget, mely rövid, hosszú vagy szakállas (bearded) volt. Mr. Reid, a társaság első titkára adta 1976-ban a border collie nevet a fajtának, hiszen a legjobb kutyák az angol-skót határvidékről származtak, és mivel Reid maga is skót volt, természetesen a collie nevet és nem a sheepdog elnevezést használta. Az ISDS-t azzal a szándékkal alapították, hogy fokozzák a juhász és hivatása iránti érdeklődést és megbecsülést, illetve megkönnyítsék a jószág kezelését a juhászkutya-állomány minőségének javítása által. A Társaság fő célja ma is ugyanez, hiszen egy jó munkakutya nélkül a juhász munkája lehetetlen lenne, dombos és sík vidéken egyaránt. Az ISDS törzskönyve a dolgozó juhászkutyák pedigréit illetően az elsődleges információforrás az egész világon. Felbecsülhetetlen segítség azoknak a tenyésztőknek, akik folytatni akarják a kiválóságra törekvést a dolgozó juhászkutyák tenyésztésében. Az ISDS csak tagjai kutyáit regisztrálja, illetve jegyzi be a törzskönyvbe mint „working sheepdog”; a Társaság ugyanis fajtakérdésekkel nem foglalkozik. Náluk csak a kutya munkája, nem pedig külleme számít. Ha egy ISDS-kutyát gazdája kiállításon akar indítani, a Kennel Clubnál is regisztráltatnia kell kedvencét, ami border collie néven történik.

A border collie világszerte a legnépszerűbb és legeredményesebb fajta az agility-versenyeken. A legtöbb európai országban, maxi kategóriában ez a fajta uralja a mezőnyt. Magyarországon ez a „rendszerváltás”még nem történt meg, de már érkeztek az országba – kimondottan ebből a célból – külföldi, munkavonalú border collie-k, akiket egy-két éven belül már viszont láthatunk a versenyeken is

a szövegért köszönet: www.mimikutya.gportal.hu oldalnak.